Magyar tudományos akadémia

Miskolci területi bizottsága

Az MTA Miskolci Területi Bizottságának közgyűlése

MAB Székház, Miskolc

Az MTA Miskolci Területi Bizottságának közgyűlése

Az MTA Miskolci Területi Bizottsága február 26-án tartotta  éves közgyűlését, melyen az eddig elért eredményeket értékelték és az idei feladatokat határozták meg.
A közgyűlés Roósz András MAB elnök megnyitójával vette kezdetét, melyben köszöntötte a résztvevő vendégeket, köztük Bokor Józsefet, az MTA alelnökét, és Török Dezsőt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökét. Bokor József alelnök úr köszöntőjében kifejtette, a területi bizottságok szinte felbecsülhetetlen értéket jelentenek az akadémia számára, hiszen az eredményeket, kutatási sikereket helyben közvetítik a nagyközönség számára. Ezt a missziót ők látják el. Különösen köszönte a Miskolci Területi Bizottság aktivitását, hiszen programsorozataik, előadásaik országos ismertségre is szert tettek.
Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében méltatta a Magyar Tudományos Akadémia 193 éve hasznos és sikeres tevékenységét, aminek köszönhetően a magyar tudományos élet a világ élvonalába tartozik. Nekünk nincs más teendőnk, mint a tudományt pártolni, támogatni – fogalmazott Török Dezső, aki gratulált az Akadémiának és a MAB-nak a magas színvonalú tudományos, oktató és nevelő munkához, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben folyamatosan növekvő szervezetként még nagyon sokáig szolgálják a megyét és a magyar tudományt.


A köszöntőket követően a MAB elnöksége megtartotta beszámolóját, melyben szó volt a szakbizottságok és munkabizottságok tevékenységéről, valamint a MAB Klubok (Miskolc, Eger, Gyöngyös) működéséről, és a Miskolci TV-vel közös előadás sorozatról is.
A klubok működése és a TV-vel közös előadássorozat  különösen fontos a MAB életében. A televízión keresztül a tudósok, professzorok 2015 óta hozzák közelebb az aktuális tudományokat saját szakterületükről. A Miskolci Akadémiai Bizottság tudománynépszerűsítő, Tudomány a hétköznapokban című magazinja közérthetően szól a miskolciakhoz. A területi bizottság a bonyolult világ megértését szeretné még közelebb vinni a lakossághoz. Roósz András elnök úr kiemelte, már az együttműködés kezdetekor azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a szélesebb közönséget is megismertetik a tudomány legújabb eredményeivel, mindenki számára érthető módon.




Az idei közgyűlésen együttműködési megállapodás aláírására  is sor került a  Jedlik Ányos Ismeretterjesztő Társasággal. Az Együttműködés célja, hogy kölcsönösen segítik egymás tevékenységét, elismerve ezzel a tudományos kutatások népszerűsítésének fontosságát, a tudományos közélet erősítését.



A közgyűlés további részében Jármai Károly, az MTA doktora,  egyetemi tanár, (ME Energetikai és Vegyipari Gépészeti Intézete) tartott előadást „Tervezés – gyártás - gazdaságosság fémszerkezeteknél” címmel.